Lassulj velünk Palkonyán július 18-19-én!

slow_living

Lassulj velünk Palkonyán!

Nagy szeretettel invitálunk Benneteket a tündéri borvidéki gasztrofaluba Palkonyára egy igazán hangulatos vidéki gasztronómiai programra. 

Az áprilisban a koronavírus helyzet miatt elmaradt hagyományos szezon nyitó Hú!SVÉT esemény helyett a lehetőségeink szerint idén nyáron július 18-19-én egy kedves családias falusi eseményre invitálunk Benneteket Palkonya Gasztrofaluba. 

Az egészségügyi kockázatot-, valamint a folyamatos enyhítéseket figyelembe véve elhárult az akadály az esemény megrendezése elől. Kicsit módosítanunk kell a programokon, hogy a saját és a ti biztonságotokat biztosítani tudjuk.

Az idei évben kiemelt tematikát kap az esemény. Mindkét napon, július 18-19-én szombaton és vasárnap a házigazda PalKonyha, és barátai, és a hazai Pannon Slow Living közösség dél-baranyai tagjai szerveznek izgalmas közönség találkozót a faluban. Ismét kitűnő borokban, finom falatokban, és izgalmas művészeti élményeben lehet része a Palkonyára látogató közönségnek.

A PROGRAMOKRA ITT TUDSZ REGISZTRÁLNI

♥ AJÁNLÁS: A korlátozott férőhelyek, és a rendezvény korlátozások miatt az éttermekbe, és a kiemelt helyszínekre foglaljatok előzetesen direktben is!

♥ A hétvégén a borkóstoláshoz minden helyszínen megvásárolható Palkonya poharat biztosítunk. Megvásárlásával a higéniai szabályok betartása mellett a házigazda Palkonyai Turisztikai Egyesületet is támogatod.

PROGRAMOK


Július 17. Péntek

19:00 – 22:00 Megnyitó vacsora a Pannon Slow Living közösség boraival

Helyszín: PalKonyha, Panzio, Speiz

Egy füst alatt…6-fogás, 6-bor, 1-küldetés, lassulj velünk!

Házigazda: Pauli Zoltán (PalKonyha) Heimann Zoltán (Szekszárd)

Vendég: Horváth “KicsiZsó” Zsolt, Bodrogsmoker

Menü és borok:

  • Köszöntő bor: Rácz Lilla Brut Nature, Villány
  • Abált nyelv “tonnato” tökmagolajos édeskömény salátával, füstölt tojással
  • Füstös karfiol krémleves stifolderrel és savanyított retekkel
  • Kacsamáj édesköményes körte mousse, házi pestos babaka kalács
  • Marhaszegy, orda sajtos lágy puliszka, chilis stifolderes csicseriborsó saláta
  • Bbq bárány “ossobuco” kerti lecsó, sáfrányos vermouth risotto
  • Füstben sült sajttorta, vörösboros-csokis szilva mártással

Borászok:

  • Heimann Családi Birtok, Szekszárd
  • Sebestyén Pince, Szekszárd
  • Német János, Szekszárdi Pinot Noir
  • Bakonyi Péter, Villányi Kékfrankos
  • Ruppert Borház, Villányi Franc

REGISZTRÁCIÓ ITT!


Július 18. Szombat (12:00-20:00)

09:00 – 11:00 PalKonyha pezsgős reggeli

Immár hagyományos módon idén is megrendezzük a pezsgős reggeli programot, melyen VIP regisztrációval tudsz résztvenni. Induljon stílusosan, finom faltokkal és csillogó buborékokkal a nap. Egy pohár pezsgőre a vendégünk vagy, de ha még szeretnél kóstolni különleges pezsgő, prosecco és champagne kínálatunkból a PALKONYHA buborék-bár mindkét napon üzemel.


12:00 – 18:00 PalKonyha és barátai – séta kóstoló a faluban

Helyszín: Palkonya Gasztrofalu

A házigazda PalKonyha Panzió Speiz idén is meghívta barátait, a slow borászokat és vendéglátókat, hogy egy egész napos séta kóstoló alkalmával adjanak ízelítőt kínálatukból. Az esemény a Pannon Slow Living közösség tagjainak közreműködésével kerül megrendezésre. A két napos közösségi lassuláson a vendéglátó palkonyai falusi portákon a PANNON SLOW LIVING közösség tagjai vendégeskednek. Gyertek és ismerkedjetek meg ezekkel a csodálatos művészekkel, séfekkel, termelőkkel, vendéglátókkal és borászokkal. Gyere és lassulj velünk!

Helyszínek és vendégek:

1. Palkonyha, Panzió, Speiz – Slow udvar
FOGLALÁS: kizárólag online:
https://husvet.palkonyha.hu 

  • Heimann Családi Birtok (szekszárd)
  • SloWine Bár, Villány & Szekszárd
  • Sárdi János – Nagynyárádi Kékfestő Műhely
  • Kaba Farm, Almáskeresztúr

2. Vaj Bisztró

Komjáthi Ági népi iparművész

3. Hárságyi Pince – Borvirág Vendégház

Hentz és Kéreg fűszernövények

Balkán Bisztró, Pécs

4. Beck’s Borveranda – Slow udvar

IKON Szappanmanufaktúra+kézműves foglalkozások

5. Mokos Pincészet – Panoráma terasz

6. Németh és Németh Pince

Fekedi Stifolder

7. Haraszti Pince

8. Pavilon Palkonya – Slow Market

SLOW MARKET, Palkonya

Cseke Lajos – Pécsváradi Konyhakertészet

Unyi Mária – Decsi hegyi finomságok

Endrődi Ökofarm

 

10. Zsirai Pince

Almalomb Kulináris Kitérő és Találkozóhely, Hosszúhetény


14:00 Slow ízóra nem csak gyerekeknek

Eljött a fenntartható, környezettudatos, menő gyerekek ideje! A magyar Slow mozgalom országszerte elindította a slow food és slow wine ízórákat.

Részletek hamarosan


20:00 Palkonyha Pódium – Bor & Beatles, Pásztor Anna (Anna & The Barbies) interaktív zenés estje. Vendég séf: Mizsei János (Mák Bisztró)

Jó borok, finom falatok, sztorizások, és nagy közös éneklések…100% lassulás

A belépőjegy tartalmnaz egy 3-tételes borkóstolót falatkákkal.

REGISZTRÁCIÓ ITT!


Július 19. Vasárnap (12:00-16:00)

09:00 – 14:00 Slow Market Palkonya

Helyszín: Palkonyai Termelői Piac, pincesor

Találkozz a Slow Living Pannon közösségének kézműves termelőivel, borászaival, művészeivel. Vásárolj igazi slow termékeket mindezt igazi piaci hangulatban.


13:00 – 16:00 Lassú vasárnapi ebéd a Slow Living közösség séfjeivel és borászaival

Egy szuper vasárnapi program, egy igazi lassú ebéd a dél baranyai slow közösség tagjainak részvételével.

Együtt a konyhában:

  • Pauli Zoltán – Palkonyha, Panzió, Speiz, Palkonya
  • Horváth Zsolt -Bodrogsmoker
  • Kaba Lamin – Kaba Farm, Almáskeresztúr
  • Almalomb Étterem, Hosszúhetény
  • Gyulavári Tamás – Balkán Bistro, Pécs

Slow borok:

  • Rácz Lilla Brut Nature, Villány
  • Heimann Családi Birtok, Szekszárd
  • Sebestyén Pince, Szekszárd
  • Német János, Szekszárd
  • Bakonyi Péter, Villány
  • Ruppert Borház, Villány

Részletek, menü és borok hamarosan…

REGISZTRÁCIÓ ITT!


14:00 Slow ízóra nem csak gyerekeknek

Eljött a fenntartható, környezettudatos, menő gyerekek ideje! A magyar Slow mozgalom országszerte elindította a slow food és slow wine ízórákat.

Részletek hamarosan…

REGISZTRÁCIÓ ITT!